Megújított honlapunk látogatóinak száma 2007. aug. óta Lapletöltés: 621196 Látogató: 130713
A Tacskó története
A kicsi, rövid lábú vadászkutya leírását már a középkorból ismerjük, képe is fennmaradt sok gobelinen, festményen, faragáson és később fényképen is. A mai értelemben vett tacskóról a XIX. század vége óta lehet beszélni, amikor elkezdődött a standardot felépítő fajtatenyésztés, majd érvénybe lépett a fajta standardje, amely minden egyes példány számára azonos megjelenést ír elő. Rövidlábú ebeket már az ókori domborműveken is találunk. A mai tacskókhoz nincs ugyan sok közük, de ékesen bizonyítják, hogy mindig is voltak rövid lábú kutyák. A legtöbb kép kotorékvadászat közben örökíti meg az ilyen ebeket. Az ábrázolt kutyák jelentős szín- és formagazdagságot mutatnak, szőrzetük sem egységes. Van köztük olyan, melynek peckesen áll a füle, másiknak lóg, vagy éppen előrehajlik. Fouilloux francia szerző a XVI. században leír ilyen kutyákat La Venerie című könyvében. Hoberg 1716-ban következőképpen ír a borzvadász kutyákról: "Alacsony termetűek, testük hosszú és gyenge, lábacskáik kissé görbék, színük szerint szürkék vagy feketék". Tanzer "Jagdgeheimnisse" ( A vadászat titkai ) című munkájában, 1734-ben megjegyzi: "A borzkopó, hód- és vidrakopó mellett furcsa és rossz lábú fajzat." Döbel 1746-ban ad hírt a borzkopóról és borzkotorék ebről: "kétféle is van abból a fajtából, de én a legjobbnak azon feketéket, barnákat és vereseket találtam, melyeknek valamicskét görbére hajlik a lába és amúgy sem túlságosan nagyok…". Vannak, akik nyulat és rókát vadásznak ilyen ebekkel, tehát a föld felett is használják nyúl- vagy rókakopónak.
Ezekből az időkből sok különféle elnevezés maradt fenn: "földikutya, odúkutya, rókakopó, dakszli, borzkutya". Ezek a kutyák valamennyien a mai tacskó elődei voltak, még ha nem is nagyon hasonlít már rájuk. A tenyésztési vonal bizonyára ezektől a kutyáktól származik. A tacskó mai formája a célzatos fajtatenyésztés kezdeti időszakában és az egyletek alapításának idején, a XIX. század második felében alakult ki. Diezel így ítéli meg őket "Niederjagd" (vadászat apróvadra) című könyvében: "A borzvadászebek kétségtelenül az egész kutyanemzetség leginkább szeretetreméltó képviselői közé tartoznak. Rendkívül hűségesek, gyengédek és szolgálatkészek, ugyanakkor okososak és tanulékonyak. A szobatisztaságra nagyon vigyáznak, lakásban amúgy is tisztelettudóak. A házat hűségesen és megbízhatóan őrzik. A vadásznak nélkülözhetetlen kísérője a borzkopó, azt lehet tehát mondani, egyfajta univerzális kutya."
Közben Angliában létrejött a törzskönyvezés rendszere, amely máig a tenyésztés megtervezésének alapját és egyben a származás igazolását jelenti. Ezzel egy időben alakultak a fajtakutya egyletek, így a tacskóé is: a "Deutscher Teckelklub", a Német Tacskóklub 1888-ban, Berlinben. A II. világháború után más tacskótenyésztő egyesületek is alakultak. Az említett Német Tacskóklub segítette a tenyésztést, kiállításokról gondoskodott és nem utolsósorban vizsgákról. 1889 óta törzskönyvet is vezet. Az eredeti német neve a fajtának: dachshund, "borzkutyát" jelent, azaz olyan kutyát, amely a borz nyomában bemegy a föld alá. Kotorékeb, tehát terrierféle. Amikor a fajta megjelent Angliában, a nevében előforduló hund szót houndnak, azaz "kopónak" fordították, aminek köszönhetően a fajta a kopók csoportjába került. 100 éve vitatják, helyes-e ez a csoportosítás. Egyesek szerint a német tacskó és a francia basset valamikor ugyanaz a kutya volt. A "basset" elnevezés a múltban "alacsony kutyát" jelentett. Ennek jelentősége szintén a kotorékmunka során volt, hiszen a fajta méretjellegzetessége a kicsi föld alatti járatokban, odúkban volt kiaknázható. (Borz és róka vadászat). Az angolok 1839-ben figyeltek fel ezekre a kutyákra, mert Viktória királynőnek volt egy Dashy nevű tacskója. Egy évvel később, amikor a királynő férjhez ment Albert Szász-Koburg-Gotha herceghez, a férj újabb tacskókat hozatott Németországból. A fajta hamarosan népszerű lett az angolok körében is.
Ennek köszönhetően kutyakiállításon már 1866-ban szerepeltek tacskók a "külföldi vadászkutyák" osztályában. Az Angol kennel klub az 1873-as kristálypalotabeli kiállításon ismerte el a fajtát, a németeket is megelőzve 1881-ben megalakult az első fajtaklub: az English Dachshund Club. Az Egyesült Államokban és Kanadában az 1870-es években kezdett elterjedni a tacskó.
A jobboldali fotó az 1879-es hannoveri nemzetközi kutyakiállításon készült, a Bergman nevű tacskóról. A csokoládébarna, rövidszörű standard méretű Bergman klasszisnak számított a maga idejében. Európából az Egyesült Államokba került, ahol egyik megalapozója lett az ottani tenyészállománynak. Pályafutása igen sokáig tartott: még az 1891-es chicagói kutyakiállításon is első helyezést ért el. 1891-ben már Európában is rangos kiállítások szerveződtek. Amszterdamban ez évben 300 tacskó vett részt ezen a rendezvényen, igaz a bemutatott tacskók szőrzetük tekintetében korántsem voltak egységesek. Vannak, akik szerint a hosszúszőrű tacskó ugyanolyan régi fajtaváltozat, mint a rövidszőrű. Más verzió szerint a rövidszőrű változatot keresztezték a Field Spániel-lel. A drótszőrű tacskó pedig a terrierfajtákkal való keresztezésboő származtatható. Grayce Greenberg, a fajta történetének jeles amerikai kutatója úgy véli, hogy a szálkásszőrű tacskók a drótszőrű bassetektől származnak. Az első vérebvizsgát 1893-ban tehették le a tacskók, mégpedig Melln am See-ben. Németországban gyorsan bővült a tacskók eseménynaptára... A két világháború érzékeny veszteséget okozott e téren is, és erősen visszavetette a tenyésztést. Istennek hála, mindig akadt néhány olyan barátja a tacskónak, aki nem riadt vissza az újrakezdéstől, nem sajnálta még a személyes áldozatot sem, noha a körülmények gyakran kifejezetten kalandosak voltak. A kinológiai világszervezet, a Federation Cynologique Internationale ( FCI) szemében a tacskó német kutya.
Felhasznált irodalom: Wolfgang Ransleben: A Tacskó Dr. Bruce Fogle: A Tacskó Ingrid Schwartz: Dachshund Stanley Dangerfield és Elsworth Howell: Nemzetközi Kutya Enciklopédia
Az alábbi linkre kattintva megtekintheti a Nyomtatható változatot
Abszolút optimális megoldások szállítója: az optishop.hu dinamikusan adminisztrálható webshop, webkatalógus, oldalrendszer